Biográfia
Adri 1988.01.20-án született Kecskeméten.
A zenével már egészen kiskorában megismerkedett. A zenei óvodai előkészítő után könnyedén felvételt nyert a Kodály Zoltán ének-zenei iskolába. Jelenlegi zenei tudását ott alapozta meg. Hangszerismeretét a fuvolával kezdte, de a zongora váltotta ki belőle az igazi szerelmet. Heti 4 énekóra, 3 kórus próba, és a kezdetektől fogva a nagy sikereket elért Miraculum kórus tagja volt.
2007-ben meghallotta egy lemezlovas barátja, Dj.Wallas énekelni őt és felkérte egy közös szám elkészítésére, aminek címe, Elektrofunk. Ez a szám megtalálható volt a Viva Chart toplistáján is. A sikerek kapcsán fogalmazódott meg benne, hogy énekesnő szeretne lenni. A közös számhoz videoklip is készült.
2008- ban Adri az Elektrofunk elsöprő sikerének köszönhetően Fedde Le Grand előtt énekelhetett a közönség előtt szülővárosában, Kecskeméten. A dal kapcsán egy reklámügynökség felkérte a fiatal énekesnőt a Jameson Whiskey országos promóciós turnéjára. Ebben az évben elkezdtek nagy cégek is érdeklődni utána, többek között a My77, a McDonald's és sok más egyéb rendezvényen is fellépett.
2009.-ben találkozott jelenlegi managerével, akivel egy baráti társaságon keresztül ismerkedett meg. A szakember már rögtön a legelején meglátta benne a tehetséget. Már abban az évben elkezdtek együtt dolgozni, így került a Warner Music Records-hoz, ahol elkészíthette első saját lemezét.
2010.-ben felpörgött Adri élete. A kiadóval közös munka során merült fel egy meghallgatás lehetősége. A Szinglik éjszakája című magyar mozifilm betétdalára kerestek énekest. Több nagy előadóművészt maga mögé utasítva Adri kapta meg a Sas Tamás által rendezett film főcímdalát. Ez hatalmas ugródeszka volt az országos ismeretség felé.
A Szinglik éjszakája című dal 28 hétig volt MAHASZ listán, 2010-ben a 4.legtöbbet játszott dal volt az országos rádiókban.
Májusában a Viva neves díjátadó gáláján, a COMET -en a legjobb új előadó kategóriában indulhatott debütáló dalával.
Innentől kezdve állandó szereplője a különböző rádió-tv műsoroknak, sajtómegjelenések hada vette kezdetét és a magyar zenecsatorna állandó arca lett.
2011. Megjelent Eltűnnék veled című második nagylemeze. Az album címadó dalához egy igazán rendhagyó klippel rukkoltak elő. Az Eltűnnék veled című számhoz elkészítették az ország első olyan 3D-s videoklipjét, amit 3D-s technológiával vettek fel. A dal országos mozi-turné keretein belül lett bemutatva a nagyközönség előtt. A videóklip 50 hazai 3D moziban volt látható, több mint egy hónapon keresztül. A klip több szempontból is korszakalkotó és úttörő. Nemcsak, hogy teljesen hazai fejlesztésű technikával készült, de ráadásul ez a világon az első olyan 3D-s videóklip, melyet egy mozihálózat a műsorára tűzött! A klip rendezője, Tóth Gergely már nagyon sok zenés kisfilmhez adta a nevét. Az, hogy ez a klip elkészülhetett, egyrészt az ő ötlete, másrészt állhatatos, 8 hónapos munkájának gyümölcse – nem utolsósorban maga a technika is az ő saját fejlesztése!
Adri ismét fontos szerepet kapott a VIVA Comet-en, hiszen fellépőként egy igazán extravagáns produkcióval lépett színpadra, ahol előadta az Eltűnnék veled című dalát.
2011. Nyarán újra egy kooprodukcióra kérték fel Adrit, ezúttal Magyarország egyik élvonalbeli dj/producerével, Chriss Ronsonnal dolgozott együtt. A közös dalhoz, a „Don’t Look Down”- hoz London forgatagában készítettek videóklipet. A szám nagy sikereket ért el külföldön is, a magyar slágerlisták (tv/rádió) élén szerepelt hónapokon át.
Még ez év októberében újra kamerák elé állt az ifjú énekesnő és elkészítette legújabb klipjét, Éjfél után címmel. A dalból nemcsak magyar nyelven készítettek videót, hanem angol verzió is született, Hey Hey Baby címmel. A dal zeneszerzője, Kelemen Huba Los Angelesben él, így az ő segítségével Amerikában is bemutatásra került a szám. Adri a videóban 7 különböző arcát mutatja meg, így 7 különböző sminket, hajat és stílust vonultat fel. Adri számára mindig is fontos volt, hogy fiatal hazai divattervezők ruháit népszerűsítse, így a klipben is kizárólag magyar designerek kreációi láthatóak
2011. év végén a VIVA karácsonyi jótékonysági műsorának, a Teleton- nak a dalát, a Legyen egy ünnep címmel is ő énekelhette el a BNF zenekarral karöltve. A videóklip heteken keresztül vezette a zene tv és a rádiók slágerlistáját.
.
'